Back to top

Házhoz gurul az ingyenes pénzügyi segítségnyújtás a borsodi településeken

Az MNB és Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal együttműködésében ingyenesen helyben kaphatnak segítséget pénzügyi problémáik megoldásához a borsodi településeken élők. Az MNB Ügyfélszolgálata, a Pénzügyi Békéltető Testület és a Pénzügyi Navigátor Irodahálózat munkatársai a kormányablak buszokon adnak át a pénzügyi döntésekhez szükséges ismereteket, ismertetik meg a kockázatokat,  adnak tanácsot a fogyasztói panaszok és jogviták kezelésére.

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal. A megállapodás célja, hogy a két szervezet közösen segítse elő a megyében élők tudatosabb pénzügyi magatartását és személyes segítséget nyújtson a pénzügyi problémáik megoldásában.

Ennek köszönhetően idén augusztusban és szeptemberben – az országban elsőként elinduló mintaprogram keretében – a Mobilizált Kormányablak Ügyfélszolgálat kitelepülésein, a kormányablak buszon lehet igénybe venni a pénzügyi segítséget. Az MNB szakértői és a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat miskolci irodájának tanácsadói lesznek a segítségükre azoknak, akik pénzügyi döntés előtt állnak, a megfontolt választáshoz hiteles, pártatlan tanácsra van szükségük vagy fizetési nehézségükre keresnek megoldást vagy csak szeretnének kiigazodni a pénzügyi útvesztőkben.

A pénzügyi szakértők a két hónap alatt 20-25 településre látogatnak el a kormányablak buszokon. A kitelepülések időpontja és helyszíne e linken érhető el: http://kormanyablak.hu/hu/borsodabaujzemplen-megye-mobiliz%C3%A1lt-ugyfe....

A program keretében a települési ügysegédeknél is kitölthető lesz az a kérdőív, amellyel kezdeményezni lehet a személyes kapcsolatfelvételt és a pénzügyi segítségnyújtás igénybevételét.

Az MNB Ügyfélszolgálatának munkatársai ezzel egyidejűleg is és bármikor megkereshetők személyesen: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu, postacím: 1534 Budapest BKKP Postafiók: 777, telefonon: 06-80-203-776

A Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodahálózat független, hozzáértő, tanácsadó szolgáltatásként pénzügyi kérdések, panaszok esetén díjmentesen bárki rendelkezésére áll. Irodájuk Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolcon a Szemere Bertalan utca 2. szám 1. em. 10. alatt érhető el (tel.:+36 30 487-3609, e-mail: Miskolc@penzugyifogyaszto.hu). A miskolci iroda az MNB támogatásával működik egy jegybanki pályázat eredményeképpen. A tanácsadók sok éves tapasztalattal, jogi, közgazdasági és egyéb szakirányú végzettséggel rendelkező, elhivatott szakemberek.

Az irodában lehetőség nyílik független szakembert megkérdezni egy-egy pénzügyi tárgyú szerződés megkötése előtt. Olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyeket a fogyasztók az ügyintézéskor esetleg nem mernek, nem tudnak feltenni egy-egy banknál, biztosítónál . Az itteni tanácsadók az esetleges kockázatokra is felhívják a figyelmet, segíteni tudnak a problémák felismerésében és elkerülésében, szakszerű panaszlevelet, méltányossági kérelmet, fogyasztóvédelmi beadványt vagy a békéltetési eljárás megindításához szükséges kérelmet is elkészítik az ügyfelek részére.

A Pénzügyi Békéltető Testület ( https://www.mnb.hu/bekeltetes) az MNB által működtetett, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórum, amely a fogyasztók és a jegybank által felügyelt pénzügyi szolgáltatók közötti fogyasztói jogviták békés rendezésére ad módot. Hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások, biztosítók, befektetési szolgáltatók, pénztárak és pénzügyi közvetítők, illetve követeléskezelőkkel szembeni jogvitákban és méltányossági ügyekben illetékes.

A békéltetők elsődleges célja, hogy egyezséget hozzanak létre a felek között. Az eljárás előnye a gyors ügymenet (90 napon belül befejeződik az eljárás); az ingyenesség (a fogyasztónak a levelezés és a személyes megjelenéshez kapcsolódó utazás költséget kell csak viselnie); illetve az is, hogy a fogyasztó dönthet arról, hogy maga vagy meghatalmazottja útján vesz részt az eljárásban (meghatalmazott bárki lehet, nem kell ügyvédet fogadni).

A békéltető szakemberek pénzügyekben naprakész ismeretekkel, komoly tapasztalattal rendelkező jogászok és közgazdászok. Azok, akik elektronikusan kötötték meg vitássá vált pénzügyi szolgáltatási szerződésüket, on-line vitarendezést vehetnek igénybe, nincs szükségük személyes jelenlétre sem.

Az MNB célja a hazai pénzügyi kultúra fejlesztése. A tudatos pénzügyi magatartás támogatása érdekében a jegybank Pénzügyi ismeretterjesztési központja (https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem) széles körű tájékoztatással, segíti a fogyasztókat. A jegybank folyamatosan megújuló fogyasztóvédelmi honlapján, közösségi médiaoldalain, valamint kiadványaival, praktikus, informatív alkalmazásaival (kalkulátorokkal) támogatja a tudatos pénzügyi döntéshozatalt, segítséget nyújt a tisztességtelen vagy jogosulatlan szolgáltatói gyakorlatokkal szemben. Az MNB a kormány, illetve a civil- és a versenyszféra társadalmilag elkötelezett szereplőivel együttműködve segíti elő a pénzügyi tudatosság fejlődését.

Forrás: MNB

Footer