Back to top

Kgfb teszt: Időszerű tudnivalók a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról

Becslések szerint 2017 végéig mintegy százezer gépjármű-tulajdonos vált biztosítót. Közeleg a határidő: összehasonlító tesztünkkel és tanácsainkkal nekik szeretnénk segíteni.

A 2010. előtt vásárolt gépjárművek biztosításának évfordulója még egységesen a naptári évhez igazodik. Aki biztosítót akar váltani, annak a meglévő szerződését legkésőbb 30 nappal az évforduló előtt fel kell mondania, mégpedig úgy, hogy az írásban, legkésőbb e nap éjfélig beérkezzen a szolgáltatóhoz. (FÉBÉSZ)

A biztosítóknak egyébként a következő tárgyévi díjakról legkésőbb 50 nappal az évforduló előtt, esetünkben tehát november 11-éig kellett tájékoztatniuk ügyfeleiket.
Ha felmondtuk a meglévő szerződést, a következő lépés az új biztosítás megkötése. Ezt 2017. december 31-éig kell megtennünk.

A biztosítási szerződés felmondásának módjai
A meglévő kötelező biztosítást írásban, aláírásunkkal hitelesítve szüntethetjük meg. Ezt elküldhetjük postai úton, viszont kevesen tudják, hogy eljárhatunk úgy is, hogy a felmondó-nyilatkozatot beszkennelve, illetve megfelelő felbontással lefotózva online továbbítjuk. A biztosítók honlapjain formanyomtatvány is letölthető.
A határidőre minden esetben figyeljünk, illetve ha a felmondást elküldtük, de a határidő lejártáig a biztosító nem jelez vissza, nem árt az ügyfélszolgálaton keresztül megbizonyosodni a szerződés tényleges megszüntetéséről.
Az ügyintézés céljából személyesen is fel lehet keresni a biztosító irodáját, üzletkötőjét.

Mikor érdemes biztosítót váltani?
Más biztosítás-típusokkal ellentétben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) esetében egyetlen szempont, a biztosítási díj alapján dönthetünk.
Azt már szinte megszokhattuk, hogy évről évre folyamatosan kúsznak felfelé a díjak. Az éves emelés szokásos mértéke általában 5-10%. A Magyar Biztosítók Országos Egyesületének (MABISZ) nemrég közreadott tájékoztatása szerint jövőre ennél magasabb, átlagosan 15%-os drágulásra kell számítani.
A MABISZ összesítése szerint az összes szerződés 31,9%-a, azaz 1,5 millió most év végén évfordulós. A magánszemélyek tulajdonában lévő, nem flottához tartozó  személygépjárművek esetében ez az arány 31,2%, vagyis hamarosan 970 ezer gépjármű-tulajdonos dönt arról, hogy december végéig vált-e biztosítót.

Díjak és kedvezmények
A díjemelést némileg kompenzálja, ha magasabb bónuszfokozatba lépünk, féléves vagy éves díjfizetési gyakoriságot választunk, illetve csekk helyett átutalást és elektronikus kommunikációt vállalunk.
A biztosítótársaságok eltérő konstrukcióban és mértékben, összességében közel százféle (!) kedvezményt ajánlanak. Emiatt az ügyfelek ennél a szolgáltatásnál is nehezen átlátható, szövevényes feltételekkel szembesülnek. Néhány lényegesebb, elterjedtebb kedvezménytípus: alacsonyabb a biztosítási díj, ha a kötelező mellett CASCO-nk is van, vagy például ha lakásbiztosítással együtt kötjük (partnerkedvezmény). Ez utóbbi esetben azonban vannak biztosítók, ahol a KGFB díjából nem, csak a lakásbiztosításéból kapunk engedményt.

Továbbra is van különbség megyék, életkor és nemek között
A biztosítók egy része alacsonyabb tarifát kínál például nyugdíjasoknak, közszolgálati dolgozóknak, egyházi alkalmazottaknak, és azok családtagjainak. Lényegese különbség lehet a díj összegében megyénként is, továbbá a biztosítás megkötésekor változatlanul szempont a szerződő neme, életkora, és a jogosítvány megszerzésének éve.
Érdekes, hogy idén a 13 piaci szereplő közül 12 változtatott tarifáin, egy azonban maradt az előző árszintjénél, továbbá hogy a statisztikai adatok szerint a kötések mintegy 80%-án mindössze négy biztosító osztozik. 

Teszteredményeink
Összehasonlító tesztünkhöz ezúttal a valamennyi hazai szolgáltató aktuális ajánlatát tartalmazó biztositok.hu kalkulátorát használtuk. Táblázatunkban jól összehasonlíthatóan feltüntettük a 2018. január 1-jei díjakat, melyhez alapul egy Toyota Corolla 1.4, 3 ajtós, 2006-os évjáratú, 1398 cm3 hengerűrtartalmú személygépjármű szolgált, B5 jelenlegi bónuszfokozattal. Tulajdonosa, egyben üzembetartója egy 29 éves férfi, Balassagyarmat állandó lakhellyel. Négy éve rendelkezik jogosítvánnyal, 5 és 10 ezer km-t vezet évente, külföldön nem közlekedik. Éves átutalással fizet, mellé online kommunikációt vállal. 

Mint az a táblázatból látszik, a legolcsóbb éves díj az ő esetében 26.100 Ft (KÖBE), ugyanakkor a kalkulátor szerint a legmagasabb biztosítási összeget, 204.930 Ft-ot számára a Pannónia kínálja. A különbség tehát rendkívül nagy. Ennek oka a biztosítási társaságok eltérő üzletpolitikája. Vannak biztosítók, akik nem szívesen kötnek kötelező felelősségbiztosítást például budapesti bejelentett ügyfelekkel, mások viszonylag frissen szerzett jogosítvánnyal rendelkezőkkel. Megint mások kockázatosabbnak ítélik a női vezetőket, és így tovább. Ez az üzletpolitika mutatkozik meg aztán az árakban. Egyéb ügyfelek részére ugyanezek a biztosítók viszont kedvező biztosítási összeget kínálnak.

Ügyfélszerzési praktikák
Számos alkalommal felhívtuk a figyelmet arra, hogy akár a lakásbiztosítási termékek, akár a KGFB tekintetében nagy harc folyik újabb ügyfelek megszerzéséért. Ennek egyik eszköze, hogy a biztosítási díjakat évről évre változtatják. Meglehet, ahol személyre szabottan a legolcsóbb ajánlatot kaptuk, egy évvel később máris érdemes váltani.
Önmagában már csak ezért is érdemes minden évben átböngészni legalább egy kalkulátor segítségével az aktuális díjakat.

Nagy segítség lesz a MABISZ összehasonlító, független díjnavigátora
Akik eddig összehasonlító online díjkalkulátorokat használtak, szembesülhettek azzal, hogy mind a 13 piaci szereplő aktuális ajánlatait együttesen csak kevés kalkulátor tartalmazta. Ezen kíván változtatni a MABISZ egy egységes, valamennyi ajánlattevő árait és kedvezményeit is tartalmazó díjszámító közzétételével. Ez objektív és teljeskörű, üzleti érdekektől mentes összehasonlítási alapot nyújt majd.
Addig is az aktuális ajánlatokat biztosítónkénti bontásban ugyan, egy helyen, például az alábbi linken tekinthetik meg: http://www.mabisz.hu/hu/kgfb-dijtarifak.html

Érdeklődjünk az üzletkötőknél
Ha mindenre kiterjedő tájékoztatást szeretnénk kapni, és valamennyi, lehetséges kedvezményt meg akarjuk ismerni, feltétlenül a személyes megkeresést javasoljuk.

Footer